Fénykép rólam, Forgács-Kovács Petra, jógaoktatóÉn, mint a jógaoktató

Forgács-Kovács Petra vagyok, (hatha, kismama és baba mama) jógaoktató, feleség és két kisfiú anyukája. Művelődésszervező illetve kommunikáció szakos bölcsész diplomám van, rendezvényszervezőként dolgoztam, majd a jóga szépen lassan bekúszott az életembe. Életem első jógaóráján 2010 tavaszán vettem részt . Az óra után (amit meglepetésemre meglehetősen nehéznek találtam) egyszerre éreztem magam fáradtnak és frissnek, kiegyensúlyozottnak és boldognak. Úgy éreztem végre megtaláltam a nekem való mozgásformát, minden szempontból.

A jóga sokkal több, mint egy sport – a testen túl a lelket is formálja. Az évek során gyakoroltam bikram, astanga, hatha, gerinc és kontakt jógát is. 2014-ben kezdtem el azt érezni, hogy én is szeretnék oktatni. Az akkori csodálatos tanárom terelt a kismama jóga irányába, és még abban az évben – mit ad isten -, az oktatóképzésen már kisfiammal a pocakomban vettem részt. Azóta pedig már a hatha jógaoktató képzést is elvégeztem, hogy minél több embernek átadhassam a tudásomat. Szeretem látni hétről-hétre a változást azokon, akik az óráimra ellátogatnak, az utat amit a jóga által bejárnak. Igyekszem minden tudásomat átadni gyakorlati és elméleti értelemben is és szívvel-lélekkel oktatni azokat, akik eljönnek hozzám.

Tanulmányaim

2014 Kontakt jóga tanfolyam

2014 Hatha jóga tanfolyam

2014 Sarasvati Alapítvány, Kismama és baba-mama jógaokató-képzés

2020 Amasole Jógastúdió, Hatha jógaoktató-képzés

2021 Arcjóga workshop

Scroll to Top
Scroll to Top