“Várandósan és most már a babámmal együtt is járunk Petrához jógázni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert Petra nagyon kedves, türelmes és szakképzett. Sokat segítettek a gyakorlatok a szülés során is, meg most a lányom fejlődésében is.”
(Brigi)
“Kismama jógára jártam Petrához. Szuper volt minden alkalom, igazán fittnek éreztem magam az órák hatására a várandósság végéig. Sok hasznos dolgot tanultam, amit a szülés során alkalmazni is tudtam. Nagyon sajnáltam, hogy véget értek az edzések. Petra kedvessége és elhivatottsága nagyon nagy segítség volt számomra. Mindenkinek ajánlom!”
(Adrienn)
“Várandósan kezdtem jógázni, előtte sosem próbáltam, de Petra annyira megszerettette velem, hogy szülés után amint lehetett folytattam, immár kisfiammal. Nagyon élveztem és élvezem a mai napig, ami Petra kedvességének és profizmusának köszönhető.”
(Daniella)
“Második várandósságom alatt, covid világjárvány közepén kezdtem el Petrával online jógázni. Hihetetlen volt, hogy online is mennyire éreztem a jelenlétét, milyen könnyen tudtunk kapcsolódni. Minden olyan anyukának (is) ajánlom az óráit, akiben félelem és nyugtalanság van, mint bennem volt. Minden óra után újra erős ès bátor voltam. Köszönöm Petra”
(Dalma)
“Várandósságom alatt jártam Petrához magán órákra és fantasztikusan éreztem magam mindig (szerintem a baba is a pocakomban). Sok jó tanáccsal látott el, az órákon jól átmozgatott es a légzéstechnikákat amiket tanított abszolút tudtam alkalmazni szülés közben. Csak ajánlani tudom minden kismamának :)”
(Ági)
“Csak szeretném megköszönni Petra kismama jógaóráit és teljes szívemből csak ajánlani tudom. Én hozzá jártam szülés előtt és élveztem minden óráját. Megkönnyítette a nagy napot, sok jó tanácsot adott mint elméleti mint technikai területen. Az órák jó hangulatban és felhőtlenül zajlottak. Az egyik kedvenc “ gyakorlatom” az “aranyfonal” volt. Ez nálam sokat segített a szülés közben! Köszönöm és minden kismama megérdemli ezt a törődést! Jelentkezzetek csak Petránál!”
(Kinga)